Félszáz év – Corolla 50

Fél évszázad. Ennyi telt el, mióta a Corolla első generációját bemutatta a Toyota. A modell sikerét a 44 millió eladott példány is igazolja, ezzel kiérdemelte a No.1 jelzőt is. Jelenleg a 11. generációnál tart a modell, mely idén a jubileumra kívül-belül frissítő átdolgozásra került.

A külső átalakulás során az orr-résszel követték a jelenlegi Toyota trendet, az arculat beilleszkedik az Auris-Avensis vonalba. A külső megjelenés szolidan modernnek és látványosnak mondható, már nem lehet a korábban gyakran elsütött „unalmas” jelzővel illetni. Az első fényszórók és a hátsó lámpák felszereltségi szinttől függően, vagy kiegészítő csomagként rendelve, LED-es rendszerűek is lehetnek. A kerekek mérete is felszereltségtől függően változik: 15 és 17 col között.

e18_10
A kipróbálásra kapott példány egy 1.6-os Valvematic rendszerű benzinmotorral szerelt Active felszereltségű változat volt, navigációval kiegészítve. A 4.62 méteres hossz kicsinek nem mondható, a 452 liternyi csomagtér elegendő méretű családi utazásokhoz. Nagy kár viszont, hogy a csomagtérajtó zsanérjai mélyen belógnak a csomagtérbe, figyelni kell, hogy ne kerüljön alájuk törékeny, sérülékeny holmi. További slendrián megoldás a kalaptartó alsó részéről szabadon belógó hangszórókosarak.

e18_09
A beltér kellemesnek mondható, a felhasznált anyagok jó minőségűek, jutott bőr borítás a műszerfalra is. A kormány kellemes tapintású, megfelelően vaskos, bőségesen ellátták vezérlőgombokkal. Az ajtóborítás kissé kemény, kopogós, de a 4 elektromos ablak mindegyike kapott automata fel-le funkciót. A 7 colos központi kijelző képe szép, környezete fényes fekete borítást kapott. Impozáns, de sajnos tükröződésre hajlamos. A fizikai gombok hiánya elsőre eléggé furcsa, megszokást igényel. Szintúgy a klímaegység 4 kezelőgombja, melyek szokatlan billenőkapcsolós megoldást kaptak.

e18_08
Az ülések oldaltartása jó, bár nekem az ülőlap kissé rövidnek tűnt, 4 nap és bő 900 km alatt nem találtam meg a tökéletes pozíciót. A hátsó traktust nem próbáltam ki, szemre bőségesnek tűnt a lábtér még úgy is, hogy a vezetőülés a 191 cm-es magasságomhoz volt állítva.
A pedálok könnyen járnak, a fék finoman adagolható, a váltó pontosan és határozottan ugrik a fokozatokba. A kormány, követve a mai divatot, túlzott rásegítést kapott. Ennek bizonyára sokan örülnek, akár egy ujjal is lehet manőverezni. A futómű kellemesen feszes, nem ráz és még csendes is.

e18_11
A motor nagyon halk, főként alapjáraton észrevehetetlenül jár. Első benyomásra a nyomatékszegénysége tűnt fel. Ennek egyik jele, hogy induláskor nem elég a kuplungot finoman felengedni, gázt is kell adni, különben lefullad (dízel Avensis után nagyon erős a kontraszt). Hogy mennyi gázt kell adni, a csendes motor miatt nehéz eltalálni. Viszont pár nap alatt hozzá lehet szokni, ezután kellemesen autózható partnerré válik. A nyomaték-hiány második jele, hogy autópályán ne várjunk vehemens gyorsítást, mondjuk egy kamion mögül beslisszanni a belsőbe rákészülést igényel. Még visszaváltással sem sokat javul a helyzet. Talán kettőt visszaváltva, de azt nem próbáltam.

e18_12

A hatfokozatú váltó jó hatással van a zajszintre és a fogyasztásra is. 130-nál hatodikban 3000-et forog a motor. Az M3-ason 120-130-as tempót tartva erős forgalomban 6.2-es átlagot sikerült hozni, visszaúton jelentős szembeszél hatására már 6.4 lett. Városban, a forgalom intenzitásától és stílustól függően nagyjából 7 literrel lehet számolni. De ez lehet 6.1 és akár 8 is. Nekem a legjobb városi értékem meglepetésre 5.5 lett, Budaörs Kelet-Pest viszonylatban, közepes hétvégi forgalomnál. Országúti adattal nem tudok szolgálni, csak pályán és városban volt alkalmam használni az autót.

e18_01
Pozitív meglepetést okozott a hangrendszer: végre vannak igazi mély hangok is. Viszont a multimédiás rendszer, beleértve a navigációt is nagyon lassan kel életre, ráférne egy picivel erősebb, fürgébb hardver. A biztonsági kütyük közül megtalálható volt a táblafelismerés, az automata távolsági fény, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer és az ütközésre figyelmeztető jelzés. Ez utóbbi érzékenysége 3 fokozatban állítható. Ezen felül esőszenzoros ablaktörlő, tempomat, tolatókamera, kétzónás automata klíma, szürkületérzékelő is helyet kapott a felszereltségben. A vezető előtti műszeregységben helyet kapott egy 4.2 colos színes kijelző, melyen többféle információ megjeleníthető és a kormány jobb oldalán lévő gombokkal lehet váltogatni a funkciókat. Ötletes figyelmesség, hogy a kijelző fényereje automatikusan igazodik a külső fényviszonyokhoz. Amit nem tudtam megszokni, hogy a sebességmérő órán a mutató közepére esik a skálázás és a vaskossága gyakorlatilag kitakar egy kb. 10 km/órányi szakaszt.

e18_03

Az autó ára a minőséget, biztonságot és értéktartást figyelembe véve is picit magasnak tűnik, az 1.6-os Active változat metálfénnyel és navigációval 6.1 millió forint.

Ezúton is köszönet jár a Toyota Super márkakereskedésnek a tesztautóért.

Adatlap, árak

Forrás: Toyotaclub (by Mester László)

Top